Korond

Népművészet

„ A népművészet a felgyülemlett,
jelenlévő múlt, hatékony emlék,
mely irányítja a jövőt.”
József Attila

Korond hírnevét elsősorban népművészetének, és ezen belül a népi kerámiának köszönheti. Ezért gyakran a népművészet „paradicsomának” is szokták nevezni.
A település arculatát is a népművészeti áruk sokasága, kirakodóvásár – szerű kiállítása határozza meg. Ezek között találunk kerámiatárgyakat, sokszínű választékát (különböző alak, méret, díszítés), szöttes, varrottas, és hímzéses terítoket, faragott tárgyakat, és taplóból készült tárgyakat is. Ezeken a helyi készítésű árukon kívul a korondi standokon találunk még számtalan eladásra felkínált árut, a közhasználati cikkektől a dísztárgyakig.

Az értékes népi kerámiakészítés szabályait Bíró Zoltán a következőképpen határozta meg: „ A kerámiatárgyak kidolgozásának első aranyszabálya az, hogy ismerni és alkalmazni kell a századunk húszas, harmincas éveiben még általánosan használt formákat, méreteket, mintakincset, A vevok ugyan nem használják már háztartási célokra a megvásárolt darabokat, de ennek ellenére a tárgy lehetoleg használati jellegu kell hogy legyen. A kancsók, és a tányérok így veszítenek valamennyit a hetvenes évek elején még annyira általános finomságukból, karcsúságukból, a színek terén ötvenéves kihagyás után ismét a pasztellkombinációk dominálnak, a díszítésben pedig az alapmotívumok egyszeru sorozatai vagy variációi. A tárgy minél eredetibb kell hogy legyen, ezért felújítják a már- már elfelejtett technológiákat (pl. festékbe mártott vesszonyalábbal spriccolt edények, matt felületek készítése, földfesték alkalmazása).
A jó piacot biztosító minták közé mindenekelőtt a madár, a világfa stilizált változata tartozik. De mindennél fontosabb a készítő neve és a születési helye, ami a tárgy értékes voltát a leginkább garantálja. Bár valamiféle egyszerűsödés megindult, a szakértők minden kritikája és segítsége ellenére még mindig fontos felületi jegy az aprólékos kidolgozás is, valamint a felületek mintákkal való telezsúfolása. A piac igényei új formákat is kitermelnek, ezek közül a sikeresebbek hamarosan általánosan elfogadott felületi jegyekké válnak. Eladhatóságot jelent ma már a rendkívüli nagy méret, a fantáziára valló egyedi kompozíció, a rendkívüli kis méret és az ezzel járó, szinte lehetetlennek tűnő aprólékos kidolgozás is. „ (Bíró Zoltán: Néphagyományok új környezetben.)
A kerámiakészítésen kívül egy másik jelentős népi foglalkozás a Korondon a taplófeldolgozás, mely egy nagyon ritka mesterségnek számít, és amelynek szintén hagyománya van a faluban. Ezen kívül a faluban találunk fafaragással foglalkozó mesterembereket, szövéssel, varrással és hímzéssel foglalkozó asszonyokat, termékeikkel hozzájárulva a falu népművészeti értékének növeléséhez.
A továbbiakban ezeket a fontosabb hagyományos népi mesterségeket szeretném bemutatni, amelyek elsősorban járultak hozzá, hogy Korond az erdélyi népművészet egyik jelentős központjává váljon.

A korondi hagyományos népi mesterségek:

A korondi fazekasság:

A korondi fazekas központ híre már nemcsak a megye, hanem az országhatárokon is túlterjedt. Az ország egyetlen helységében sem dolgozik annyi agyagot formáló és díszítő fazekas, mint Korondon. Ezen túl a fazekas központ történeti szempontból is figyelemre méltó. A gazdasági-társadalmi fejlődés hatására, amely minden típusú mesterséget kimozdított hagyományos kereteibol és társadalmi rendeltetésébol, a korondi fazekasság sorsa kedvezően alakult.
Egyrészt, mert megmaradt a hagyományos fazekasság, s ma is nagyszámú használati edény készül, amelyet az ország több vidékén igényelnek, másrészt pedig létrejött a kerámia, új díszítő változata, amely mennyiségben és minőségben jóval felülmúlja a fazekasok eddig ismert összes alkotásait. Így Udvarhelyszék XIX. századi virágzó fazekas központjai közül – Székelyudvarhely, Küsmőd, Korond, Homoródalmás, Székelyzsombor – a változások eredményeként, a fazekasság csak Korondon maradt meg és művészi értékben előre is lépett. A jelenség országos viszonylatban is egyedülálló. A fejlődés tényezői közül a művészi előrelépés a legfontosabb. A néhai „sárkovácsok” utódai, a régi típusú korongokon, a hagyományos edények mellett ma mesteri alkotásokat készítenek. Így a korondi kerámia formái, díszítési és rendeltetési jegyei alapján a népművészeti alkotások közé sorolható.
A régi Udvarhely vidéki fazekas központok formakincse, díszítő motívumai ma Korondon élnek tovább. Több mint kétszáz korongozó alakítja az agyagot a hagyományos korondi és a környékről Korondra származott formákra.
A mai korondi kerámia formavilága a lehető legváltozatosabb, a díszítőmotívumok is igen sokfélék. Ezeket két csoportba oszthatjuk: a hagyományos, helyi, korondi formák és díszítő motívumok, valamint az új, átvett formák és díszítő motívumok. A forma-és a motívum-ötvözodés eredményeként a mai korondi alkotások megfelelnek a közönség ízléseinek.

„Napjaink alkotásait, tehát a ma embere és közössége alakította ki, alkotja meg és saját jegyeiként viseli. Ebbe a népmuvészeti értékrendbe a fehér kerámiát soroljuk be, amely az egész Udvarhely vidék fazekas központjaiból származó, népművészeti szintre emelkedett forma-és díszítőmotívumok ötvöződéséből áll és amelyet ma korondi kerámiának nevezünk.”(Kardalus János: A korondi kerámia).

Az utóbbi két évtizedben gyors ütemű újítások mentek végbe. Különösen a formák lépték túl a hagyományosnak mondható rendet. A jelenség összefügg a kerámia szerepváltozásával, a díszítő funkció fokozott előtérbe kerülésével a régi használati kerámiával szemben. Ezért találkozunk ma olyan formákkal is, történelmileg nem nevezhetők korondinak. Ezek alkalmazása egy természetes megnyilvánulás, a kerámia mai igényekhez való alkalmazkodása folyamán. Hasonló alakulás figyelhető meg a díszítőmotívumok szerkezeti rendjében is, ahol a régi elemek újakkal telítődnek, gyarapodnak.
Az újítások másik területét az új típusú festékmázzal való próbálkozás képezi az újhabán típusú máz és a grafitmáz alkalmazása révén. Az újhabán típusú máz más a XIX. század végén Korondra került máznak egy tökéletesebb változata, fehér csillogó máz, amely ünnepi hangulatot kölcsönöz a mai alkotásoknak. A grafitmáz alkalmazása teljesen új keletu eljárás és kevesen használják.
A korondi kerámia nemcsak otthon bizonyított, hiszen országos kiállításokon, és mindenütt a legmagasabb díjat és elismerést kapta.

A korondi fazekasság története:

Korondon a fazekasságnak ősi hagyományai vannak, sokan Európa egyik legjelentősebb fazekas központjának tartják. A fazekasság a középkortól nőtt iparággá.
Az első írásos adat a fazekasságról 1613-ból származik, amikor az udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolja a korondiakat. Az udvarhelyi mesterembereket rendelet védet, így Korond szorult helyzetbe került. I. Rákóczi György 1643-ban, majd Apafi Mihály 1682-ben rendelettel oltalmazza a székelyudvarhelyi fazekasság termékeit, a korondi s Korond környéki falvak fazekasainak ún. „kontártermékei” ellen. Az eladási tilalmat azonban a korondiak folyamatosan megszegték. A vörös máztalan edények mellett a „cserepesek” kályhacsempéket is állítottak elő. Korondon a legrégebbi, évszámmal ellátott csempe 1667-bol származik. A máztalan, olcsó cserépedényekkel a korondiak Csík kivételével, az egész Székelyföldet és a szász megyéket is ellátták.
1750-ben gróf Gyulaffy László, Erdély udvari kancellárja, korondi birtokos biztosítja a korondi fazekasoknak, hogy évente 4 vásárt tarthassanak Korondon, ahol szabadon árusíthatják termékeiket.
1820-ban korondon már ötven fazekas dolgozott. A XIX. század végén megjelennek az olcsó mázas edények. 1893-ban Székelyudvarhelyen ko-és agyagipari szakiskola nyílik, ahol több korondi is tanul. A mázasedény gyártásának technológiája viszonylag rövid ido alatt egész Korondon is elterjedt. A fazekasok száma 1893-ban már 367-re emelkedett.

A korondiak a máz nélküli edényeknek is sokféle változatát készítették, melyek jól bevált fozoedények voltak az akkori cserepes tuzhelyeken. Néhány ezek közül: puliszkafőző fazék, káposztafőző fazék, tejfőző edény, de készítettek sarvaló kandérokat, szilvaízes edényeket, kalákák, lakodalmak, torok alkalmára vékás edényeket.
A cserepes tűzhelyek csempéit több helyen is készítették a vidéken: Atyha, Korispatak, Etéd, Küsmod, Szolokma, Makfalva stb. Az erre vonatkozó bizonyíték az 1667-es évszámot viseli magán. Páll Lajos festo-költo pedig egy „Nemes Monos de Korond 1767” feliratú szép brokátmintás csempét talált. Ugyancsak szép régi csempéket oriz Józsa János fazekas.
Korondon a fazekasok mindig nagy számban éltek. Számuk az évek folyamán általában 100-400 között változott. Ma 600 körül van az ipari engedéllyel rendelkező fazekasok száma. A többségükben gazdálkodó felszegiek, „kurtaharisnyásoknak” gúnyolták régebb őket, mivel a korong hajtásától elkopott-kifoszlott a székelyharisnyájuk szárának az alsó része.
Az a tény, hogy 1613-ban egy udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolta a korondiakat, bizonyítja, hogy a korondi fazekasok már akkor komoly vetélytársként jelentkeztek. Idővel az 1750-ben Gyulaffy László által biztosított négy vámmentes vásár lehetősége is kevésnek bizonyult, így nagyobb piacra volt szükség. A XIX. század közepére már a korondi fazekasok termékei Erdély szerte ismertté váltak. Az árusítási utakat „szekerességnek” nevezték. Leggyakrabban Marosvásárhely vidékét és a Mezoség falvait látogatták meg. A biztosabb vásárok végett távolabbi vidékekig is elmerészkedtek, egészen a Mezőség pereméig. Ezek az árusítási utak, azonban nem voltak veszélytelenek. Útjaikra általában egy katlan fazekat (600-1000 db) vittek. Az edények ára kétszer töltve kukoricával volt abban az időben. Kínos, nehéz munka volt mind az edény készítése, égetése, mind pedig az értékesítése. Ezért a falu szegényebb rétegét éppen a fazékiparral foglalkozók alkották.
Az 1820-ban egész Erdély szerte megejtett úrbéri összeírás alkalmával 50 fazekast jegyeztek fel Korondon.
A XIX. szd. Közepétol a korondi fazekasság számára új piacokat jelentettek a Kárpátokon túli falvak, városok, melyek valósággal felvirágoztatták ezt az iparágat. Ezt az ívelést a Románia és Ausztria- Magyarország között kibontakozott ötéves „vámháború” szakította meg. Továbbá az is fokozta sz értékesítési válságot, hogy csappant a kereslet a közelebbi területeken is a máztalan fazekak iránt. Ekkor következett be az elso fazekas „emigrálás”. Tizenhét mester vándorolt át Korondról s más Udvarhely megyei településekről az akkori Románia területére a jobb megélhetőség reményében.
A Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara fontos adatokat szolgáltat jelentéseiben a századvég korondi fazekasságával kapcsolatban. Ezekből nyomon követhető, hogy miként tűnt el lassan a korondi máztalan kerámia és foglalta el a helyét a keresettebb mázas edény. Az áttérést a visszaesett edényárak is sürgették. Míg 1886 előtt 100 db edény ára legalább 3 forint volt, addig a vámháborút követően mindössze 1,70 forintot kaptak érte.
A Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara igyekezete eredményeként a kereskedelmi miniszter nyolc hónapos tanfolyamot szervezett a mázas fazekasság elterjesztése érdekében, sot ún. „vándortanító” is tevékenykedett, aki házról házra járva tanítgatta az embereket az új technológiára. A lakósság azonban idegenkedett a kezdeményezéstől.
A kerámiaválság ellenére Korondon nem csökkent a mesterek száma. Mialatt Küsmodön és Szolokmában alig tevékenykedett 7-8 fazekas- és nemsokára ezek is felhagytak vele- addig Korondon az 1893-as jelentés szerint még mindig 145-en uzték ezt az osi mesterséget. A korondi vállalkozó kedvűeknek segítségükre volt a székelyudvarhelyi Kő- és Agyagipari Szakiskola létrejötte is.
Az 1900-as évek elején Székelyudvarhely vármegye erőteljes iparfejlesztési akciót indítványozott. Textil, kő, és agyagipari létesítményeket kértek a Sóvidék számára.
Az Iparfejlesztő Bizottság a kereskedelmi minisztériumhoz címzett Memorandumában beszámolt a korondi lehetoségekrol: „Bizottságunk hiszi, hogy néhány év alatt, elsősorban Korondon olyan iparfejlesztési akciót kezdeményez, mely által százak és ezrek fognak európai verseny – agyagiparos mukészítményeket előállítani.”(Udvarhelyi Híradó, 1907)
A XIX század utolsó évtizedében páratlan fejlodésnek indult a korondi fürdo is, amelynek akkori tulajdonosa Gáspár Gyula egy kis mázasedénygyártó műhelyt létesített. Ebbe az üzembe hozta mesternek Korispatakról Katona Jánost és egy német festőt. Az üzembe több korondi is dolgozott, így egyre többen kezdték elsajátítani az új gyártási folyamatot. 1909-ben a Kereskedelmi és Iparkamara jelenthette, hogy Korondon elterjedt a mázasedény készítése. A mázas kerámia térhódítása a korondi fazekasság addig nem tapasztalt fellendülését jelentette. 1913-ban már ennek alapján városi rangot kértek a nagyközségnek.
Azt, hogy a modernebb gyártmányok ma már magasabb szinten állnak, köszönhető Filep Dezsőnek, akitől a fazekasok eltanulták a művészi kivitelt, és igen szép eredményeket értek el. Ők azok és akik ma a legelőkelőbb szalonokba beillo vázákat gyártják. Ezek a vázák nemcsak a „közönséges korondi fazék” végnapjait jelentették, hanem a régi értelembe vett fazekasság megszünését is. Korondon a fejlődés tovább folytatódott. A két világháború közti periódus újabb lendületet adott a fazekasságnak.
A román néprajzosok már a húszas évek végen „felfedezték” Korondot. Mac Constantinescu a fogarasföldi Dragus-i kerámiát a korondival hasonlította össze. Az akkori faluban 200 egyéni fazekasműhelyt talált.
A korondiak sikerrel vették fel a versenyt a kerámiaipar tőkés vállalkozásaival is. Főleg Munténia és Moldva falvait kezdték elárasztani változatos, tarka festésű cserépedényeikkel, játékokkal és dísztárgyakkal.
A Tompa fivérek tordai kerámiagyárának mintájára 1929-ben megalakult előbb a Bertalan Áron, majd a Katona Sándor tulajdonában levő „fazékgyár”. 1936-ban alakult meg a Patria nevű új gyár, ahová idegenből hozott fazekasokat neveztek ki műhelyvezetőnek. Ez a vállalkozás hamarosan megszünt. A Bertalan Áron kerámiagyárba egyre több szakiskolát végzett fazekast hoztak, nemcsak Udvarhelyről, hanem Tordáról is.
Korond a két világháború között a fazekas központok „sárkovácsainak” befutó helyévé vált. A kerámia az egyik legkifizetődobb üzletnek bizonyult. Az 1930-as évek végén Bertalan Áron a tordai Pitvartól a Tompa fivérekhez hasonló modelleket kapott. Korondon is egyre jobban a elterjedtek a „népies”, „magyaros” minták. Ebbol nemcsak a Pitvarnak szállítottak, hanem Németországba is. Az üzemek révén a magán fazekasoknál is elterjedtek a gipszformák (modellek). A negyvenes években Bertalan és Katona üzeme mellett két kisebb muhely is muködött. Az egyes muhelyekben mindent elkövettek a muhelytitkok megorzéséért.
Idoközben Korondra mukedvelo festőnőt, Boér Máriát hívták Kolozsvárról, aki szép virágváza díszítéséket és modelleket készített, és bevezette az antilopos vázák készítését. A nagyváradi Molnár Judit, Boér Mária után 1945-ig tevékenykedett Korondon.
Tófalvi Zoltán szerint ez a korszak piaca az „eklektikus edényeket, giccses emléktárgyakat, talpas vázákat, és hímzésekbol átvett festett vagy szaruzott díszítményeket igényelte.” (Tófalvi Zoltán: A korondi fazekasság)
A korondi fazekasokra a Kárpátokon túli edénygyártók is felfigyeltek, nemcsak a vásárlók és a néprajzosok.
A II. világháború éveiben a korondi fazekasok nyugat felé is messze „elonyomultak”, egészen Ausztria határáig. A bécsi döntés után dr. Szepesi Mihály miniszteri tanácsos az ún. „úri” ízlést kielégíto fazekasokat szövetkezetbe szervezte, és termékeiket az egész ország területén árusította. Többen dolgoztak is az anyaország különbözo településein, mint fazekasok, ezek hazatérve meghonosították az ellesett szecessziós utánzatú, népies, magyaros stílust.
A sokféle hatás és a piacok megorzéséért tett erofeszítések a tulajdonképpeni népi fazekasság végét is jelentették. Tófalvi Zoltán így ír errol: „ Korondon a szigorú értelembe vett népművészet is megszünt és átalakult gicsekkel tarkított népi iparmuvészetté.”(Tófalvi Zoltán: A korondi fazekasság)
A korondiak évről évre több terméket szállítottak a Kárpátokon túli területekre. Kezdetben szekerekkel, késobb teherautókkal fuvarozták az árut.
1949-1950 között államosították Bertalan és Katona Sándor üzemeket, és a magániparosok helyzete is nehezebb lett. A hatvanas évektol a közkézben levő gyárak termékskálája kibővült. Elkezdődött a virágvázák, falitányérok, és más dísztárgyak sorozatgyártása. 1962-ben az üzemekben elkezdik gyártani a fekete kerámiát. Az óta magántermelők is foglalkoznak vele.
A turistaforgalom fellendülése fokozta a keresletet is. A leleményes korondi ember pedig igyekezett kieléggíteni minden szükségletet, sokszor éppen az igazi értékek föláldozása árán. Így hódított teret a giccses dukkó-díszítés is.
1974-ben új, modern, korszerű kerámiagyárat létesítettek Korondon. Az 1972/73-as tanévben a székelyudvarhelyi szakiskola vezetosége tanulókat toborzott kerámia szakra, és ezt az osztályt kihelyezték Korondra a helyi elméleti középiskola épületébe. Az itt végzett diákok a korondi kerámiaüzembe szakmunkásként álltak munkába.
Az 1989-es fordulat változást hozott a korondi üzem életében is. A gyárat a Vestra néven részvénytársasággá alakították, a munkáslétszámot, és a termelést lecsökkentették. Az inflációnak, és a vezetoi érdektelenségnek köszönhetoen a megtermelt javaknak nehezen került felvevő piac, és a kilencvenes évek közepére le is állt a termelés.
Szerencsére a kerámiaüzem leállása nem jelentette a korondi fazekasság halálát. Bár örökös párharc folyt az üzemi termelés, és a magántermelés között, mégis ösztönzo hatása volt. Ami már két évtizede ösztönzo mércét állító rendezvény a korondi fazekasok számára az az Árcsói kerámiavásár. Az évről évre megrendezett kerámiavásár által Korond népi mestersége, a fazekasság, a közszemlélet tárgyává vált. A résztvevő fazekasok hozzáállásának köszönhetően a rendezvény évről évre jobban betöltötte tömegnevelő szerepét.
A kerámiatermékek híre messze túlnőtt az évek folyamán Európa határán. A magántermelők-most már csak róluk beszélhetünk- az öt kontinens majdnem minden országába eljuttatják (különösen 1989 után) termékeiket, de az 1962-1989 között virágzó üzemi termelés is sok országot meghódított.
A főbb importálók: Algéria, Anglia, Ausztria, A.E.Á., Ausztrália, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehszlovákia, Dánia, Franciaország, Hollandia, Izland, Izrael, Japán, Jugoszlávia, Kanári-szigetek, Kanada, Líbia, Lengyelország, Magyarország, Mexikó, Németország, Norvégia, Olaszország, Panama, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szovjetúnió, Új-Zéland.
A korondi fazekasság történelmét, múltját végigkövetve, méltán nevezhetjük a települést, az erdélyi fazekasság, és a népmuvészet legnagyobb központjának. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy számtalan Maros, Hargita és Kovászna megyei székely népi fazekas központ közül ma csak a korondi muködik. Természetesen ennek megfeleloen megnövekedett a „korondi” kerámia iránt érdeklodok tábora, és emellett a fazekasoknak igazodniuk kellett a változatosabb igényekhez is.
Korond nagy érdeme, hogy az erdélyi fazekas központok lassú hanyatlásával és fokozatos megszűnésével is ki tudta elégíteni a késobbiekben jelentkező fokozódó igényeket, és ezeket életbe is tudta tartani.

A Korondon alkalmazott népi fazekas-technologia mozzanatai:

• Az anyag korongolása (edénytest elkészítése)
• Szikkasztás
• Kaolinnal való leöntés (engobozás)
• Száradás
• Karcolás, csíkozás vagy festés (díszítés) – főleg szaruírókával
• Égetés (a mázas edényeket kétszer égetik)

Népművészet Bölcsője

Népművészet

A korondi hagyományos népi mesterségek:

A korondi fazekasság:

A korondi fazekasság története:

A Korondon alkalmazott népi fazekas-technologia mozzanatai:

Népművészet Bölcsője

Népművészet

A korondi hagyományos népi mesterségek: A korondi fazekasság:

A korondi fazekasság története:

A Korondon alkalmazott népi fazekas-technologia mozzanatai:

A korondi hagyományos népi mesterségek:

A korondi fazekasság: